„Betonból kinőtt virág”

Közösségi programmal várta a Katolikus Módszertani Központ a szakmai tapasztalatcserére és lelki napra vágyókat november 24-én. Ezúttal a szociális intézményekben dolgozó terápiás munkatársakat szólítottuk meg, ezzel elindítva célcsoport specifikus rendezvényeink sorát. A meghívás nagy érdeklődést váltott ki, a helyszín befogadóképességéhez igazodva csaknem hatvanan jöttek el az ország különböző intézményeiből. A megjelenteket köszöntötte dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója.

Johann Gyula mentálhigiénés szakember, evangélikus lelkész köszöntőjében kiemelte: az elhúzódó pandémiás helyzet miatt a szokottnál is feszültebb helyzet alakulhatott ki. A továbblépés útjait nem lehet kollektíven keresni, hanem mindenkinek magának kell megtalálni azt. "A betonból kinőtt virág nem életszerű. ... Az, hogy ki mit gondol egy-egy helyzetről, az mindenkinek személyes, egyedi, mindenkinél más. Ahol fontosak vagyunk egymás számára, ott élet születik. Ezt adjuk át egymásnak" - emelte ki a szakember.

A nap során a résztvevők segítséget kaptak ahhoz, hogy áttekintsék személyes és szakmai életútjukat abból a szempontból, hogy hol tapasztalták meg az áldásokat és kegyelmi ajándékokat, amiket Istentől vagy egymástól kaptak. Ezen kívül a sikerekre és a kudarcokra is reflektálhattak a résztvevők. A páros gyakorlat az emmauszi tanítványok kereső, egymást türelmesen meghallgató példája nyomán bontakozott ki.

A szakmai és lelki nap második felében csoportos megbeszéléseken lehetőség nyílt egymás spirituális és szakmai tapasztalatainak megosztására, amiből kölcsönösen tanulhattunk egymástól. Terápiás munkatársként mindenki egy nagy munka- és életközösség tagja. Egy közösségen belül mindenki megüt egy hangot, mindenkinek megvan a saját hangja. A kérdés az, hogy „szólózni” szeretnénk vagy képesek vagyunk hinni abban, hogy egy nagy „zenekar” tagjai vagyunk, amelyben minden hangra szükség van a megfelelő helyen és megfelelő időben. A segítőnek is szüksége van segítségre. Hol és kik azok az emberek, akikre számíthatok, akik a segítőt is megtartják? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereshették közösen a válaszokat a résztvevők.

A szakmai és lelki nap jó hangulatban telt, már a helyszínen is sok pozitív visszajelzést kaptunk. Mindezt és hogy ilyen sokan eljöttek hálás szívvel köszönünk!