Aktuális jogszabályok

Közlemény a Fejlesztő foglalkoztatás 2023. évi minimálbér és garantált bérminimum II. ütemű kompenzációjára, kiegészítő támogatására vonatkozóan

Államtitkár Úr meghozta döntését a fejlesztő foglalkoztatást érintő 2023. évi minimálbér és garantált bérminimum II. ütemű kompenzációja, kiegészítő támogatása vonatkozásában, amelynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

Közlemény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 58/A. § (2f) bekezdése szerinti egyedi befogadási kérelmek benyújtásának időpontjáról

Az Szt. 58/A. § (2f) bekezdése szerint a szociálpolitikáért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben – évente két alkalommal – dönthet a szolgáltató, intézmény, ellátotti létszám, férőhelyszám, illetve feladatmutató befogadásának szükségességéről a (2c) és a (2d) bekezdésben foglaltakra tekintet nélkül, a költségvetési források, a területi lefedettség, a szükségletek és a szolgáltatói nyilvántartásból törölt kapacitások figyelembevételével.
Az egyedi elbírálásra irányuló kérelmek benyújtási határideje: 2023. október 19.
A közleményt jóváhagyta Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.

Kormány 454/2023. (X. 5.) Korm. rendelete az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról

A Magyar Közlöny 142. számában 2023. október 5-én a Kormány 454/2023. (X. 5.) Korm. rendelete az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak bérfejlesztése érdekében elrendelte, hogy a2023. január–október hónapokra jutó időarányos részének és az  e  hónapokra a  fenntartónak folyósított 2023. évi bérkompenzációnak a  különbözetét 2023. november hónapban egy összegben folyósítja, kivéve, ha a  2023. évi bérkompenzációról a fenntartó az igazgatósághoz intézett írásbeli nyilatkozatával lemondott.”

Az alapvető jogok biztosának 3/2023. (X. 5.) AJB utasítása a fogyatékosságügyi független mechanizmus feladatainak ellátását segítő Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület létrehozásáról

A Hivatalos Értesítő 51. számában 2023. október 5-én Az alapvető jogok biztosának 3/2023. (X. 5.) AJB utasítása a fogyatékosságügyi független mechanizmus feladatainak ellátását segítő Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület létrehozásáról és ügyrendjéről szóló határozatát hirdette ki.
Az alapvető jogok biztosa a Tanácsadó Testület meghívott tagjaként a fogyatékos személyek egyes csoportjainak országos érdekképviseleti szervezeteit, illetve a fogyatékossággal élőket képviselő szervezeteket, továbbá a fogyatékos személyek intézményi ellátásban kiemelkedő tapasztalattal rendelkező egyházak képviselőit, és a fogyatékosságtudomány elméleti ismereteit összpontosító, kiemelkedő egyetemi műhelyek képviselőit kéri fel a munkára.

Vörös kód

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzés alapján 2023. augusztus 25. péntek és 2023. augusztus 28. hétfő között a napi középhőmérséklet eléri és egyes helyeken meg is haladja a 27 °C-t. 
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 65/E. § (3) bekezdése alapján Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár az Országos Meteorológiai Szolgálat jelzésével, valamint a harmadfokú hőségriasztással és az érvényben lévő riasztás tartósságával összhangban, az extrém hőségnek kitett hajléktalan személyek egészségének megóvása érdekében, 2023. augusztus 25. péntek 08.00 órától 2023. augusztus 28. hétfő 20.00 óráig az ország egész területére kiadta a vörös kód figyelmeztetést.
Kérjük, hogy az érintett intézmények a vörös kód ideje alatt alkalmazandó protokoll alapján járjanak el.

Közlemény a 2023. évi felhalmozási célú átcsoportosításra vonatkozóan

A 2023. évi finanszírozási időszakára vonatkozó felhalmozási célú átcsoportosítás vonatkozásában Dr. Tóth Tibor meghozta döntését, melynek eredményeit szolgáltatásonként - alacsonyküszöb, fejlesztő foglalkoztatás, krízisközpont, utcai szociális munka -  a mellékelt táblázatok tartalmazzák.

Pályázati felhívások

A Slachta Margit Szociálpolitikai Intézet pályázati felhívásokat tett közzé az alábbi témákban:
A családok átmeneti otthonai részére külső férőhelyek kialakításához nyújtandó támogatás 2023
A támogató szolgáltatás keretében használandó új vagy használt gépjármű vásárlásának, a meglévő gépjárműpark bővítésének, cseréjének támogatása 2023

Benyújtási határidő: 2023. szeptember 15.

A pályázati felhívások itt olvashatóak: https://nszi.hu/palyazatok/palyazati-felhivasok

Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosítása

A Magyar Közlöny 112. számában megjelent Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosítása.
A rendelet a Kvtv2023. alapján működési támogatásra jogosult nem állami fenntartók részére járó kiegészítő támogatással, valamint a konkrét fajlagos összegekkel egészíti ki a rezsikompenzációs szabályokat.
A rendelet szövege elérhető az alábbi linken: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/d341647459f11531fefe87fd73c09655e3...

Megjelent a szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 349/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet

A Magyar Közlöny 2023. évi 111. számában (2023. július 27.) megjelent a szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 349/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 
A rendelettel érintett jogszabályok és témakörök:
· A gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról szóló 235/1997. (XII. 17.) Korm. rendelet:

A módosítás pontosítja a befogadó otthon és utógondozói ellátásra vonatkozó befogadó nyilatkozatok adatvédelmi kérdéseit
· A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet és a fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról, továbbá a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatáról szóló 92/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet, valamint Az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról szóló 381/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosítása:

A módosítás kiegészíti a végzettség megjelölést: az „általános szociális munkás, diakónus” megjelöléssel.
· A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet

Pontosítja a szülőn kívüli más hozzátartozó gyermekek otthongondozási díja megállapítása iránti kérelmének benyújtása körülményeit.
· A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet

Oldalak