Aktuális hírek

Lajosmizsén is véget ért a DIÓ - program

Március 13-án, hétfőn Lajosmizsén is lezárult a Demencia Információs Órák programsorozat, melynek utolsó, 12. alkalma előtt Basky András, Lajosmizse polgármestere és Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. 

Basky András személyes hangvételű beszédében elmondta: érintettként és polgármesterként is örömmel üdvözölte a Demencia Információs Órák programsorozat elindulását Lajosmizsén. ,,A demencia folyamata fájdalmas a családtagok számára, főleg amiatt, hogy változtatni nem lehet rajta, együttélni nehéz vele, elfogadni lehet csak, bár ez sem könnyű"- emelte ki a polgármester. Örömének adott hangot, hogy a városban működő, a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában lévő Szent Lajos Otthonban továbbra is bárki információt és segítséget kaphat, ha a család érintetté válik a demenciával.

Dr. Vajda Norbert beszédében hangsúlyozta. a Katolikus Szeretetszolgálat által kidolgozott és életre hívott DIÓ program csak úgy tud működni, ha egy-egy közösségben az emberek egymásnak is viszik a hírt, átadják a hallottakat. "A DIÓ alkalmakon sokféle ember, sokféle helyzet fordul elő - ehhez kell alkalmazkodni minden egyes helyen. Biztosítani kell a lehetőséget mindenkinek, hogy a felmerülő kérdéseit feltehesse". A főigazgató elmondta, hogy a DIÓ programoknak kettős céljuk van: egyrészt az információk átadása, másrészt az attitűdformálás, amellyel elősegíthetjük, hogy az esetlegesen zavartan viselkedő személyek a megfelelő segítséget megkaphassák. "A demenciát senki nem választja" - mondta el Vajda Norbert.

Nagy sikerrel zárultak a Demencia Információs Órák Sopronban

Befejeződött a Katolikus Szeretetszolgálat által életre hívott Demencia Információs Órák elnevezésű rendezvénysorozat Sopronban. A 12 alkalmas, demenciáról szóló információs órákat hatalmas érdeklődés övezte. Az előadássorozat zárórendezvényét március 10-én, pénteken tartották a megyeháza dísztermében. Németh Zoltán, a Demencia Információs Órák soproni szervezője felhívta a figyelmet arra, hogy a demencia egyre több embert érint világszerte és hazánkban is, ezt jól mutatta az a várakozáson felüli érdeklődés is, ami az előadássorozatot kísérte.

A rendezvényen részt vett Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója is, aki beszédében kiemelte: "A résztvevőktől kapott visszajelzések egyértelműen igazolják számunkra a DIÓ Program fontosságát: sokan felismerték saját érintettségüket, vagy rádöbbentek arra, hogy elmulasztották a demencia korai felismeréséből fakadó lehetőségeket. A résztvevők a Program során közösséggé is formálódtak, melynek fennmaradása, segítése fontos célunk." A Főigazgató elmondta: a Szeretetszolgálat célja, hogy több városban is induljon majd hasonló program, ennek személyi és tárgyi feltételein folyamatosan dolgoznak.

"A 12 alkalmas DIÓ rendezvénysorozat legfőbb célja az volt, hogy hasznos és kézzelfogható információkkal segítsük a demenciával élő személyek hozzátartozóit, megkönnyítve ezzel mindennapjaikat. A fél éven át tartó program szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapján kezdődött el. Az előadások rendkívül népszerűek voltak, alkalmanként 25-40 fő volt kíváncsi a demenciával kapcsolatos alapismereteket bemutató programsorozatra– mondta Németh Zoltán, a DIÓ-projekt soproni szervezője.

Életmentő készülék és tanfolyam a Szent Ferenc Kórházban

A Szent Ferenc Kórház által megálmodott "Mentsünk együtt életet" kampány részeként civil szervezetek, egyházi intézmények, önkormányzatok és szociális intézmények is pályázhattak kedvezményes árú defibrillátor készülékre. A Katolikus Szeretetszolgálat is részt vett mind a pályázaton, mind pedig a március 8-án, a Szent Ferenc Kórházban megrendezett oktatáson - így a Szeretetszolgálat központi irodaházában és az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonban is elérhető lesz az életmentő készülék. 

Megjelent a Módszertani Futár legújabb száma

Kiadványunkkal megszólítjuk a szociális segítségnyújtásban dolgozó kedves Kollégákat. A fizikai távolság ellenére szeretnénk kifejezni lelki és szakmai közelségünket a kiadványban olvasható gondolatokkal és összefoglalókkal.

Az előttünk álló időszakban rendszeresen megjelenő kiadványunkkal bizodalmunk szerint sikerül támogatást nyújtanunk mindennapi munkájukhoz!

Itt találják meg az aktuális és a korábbi számokat is.

Püspöki lelkigyakorlat a székesfehérvári Országos Papi Otthonban

Varga László kaposvári megyéspüspök tartott három napos, nagyböjti lelkigyakorlatot a székesfehérvári Országos Papi Otthonban, melyre Spányi Antal székesefehérvári megyéspüspök és Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója meghívására érkezett.

„Egy katolikus fenntartású intézményben nagyon fontosnak tartom, hogy a nagyböjti készülődésben legyenek ilyen programok, odafigyeljünk a lelkekre, mert a mi munkánk nemcsak szakmából áll, nemcsak abból, hogy mentálhigiénés foglalkozásokat tartunk, hanem a lelki életre, lelki igényekre is figyelnünk kell” – hangsúlyozta Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója.
 

Forrás: szfvar.katolikus.hu

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Katolikus Rádió beszámolóját és a Magyar Kurír cikkét is.

 

Adományágyak a Caritastól

A Katolikus Caritas felajánlásából számos intézményünk részesülhetett új, korszerűbb kórházi ágyakból. A Názáret Otthon, a Szent Erzsébet Otthon, a Szent Vendel Otthon, a Szent Lajos Otthon, és a  PAX Otthon ellátottjai és munkatársai is nagy örömmel fogadták az adományokat. 

Az elektromos, vízhatlan matraccal ellátott kórházi ágyak nem csupán kényelmesek, de a munkavégzést is megkönnyítik. "Az ágy a legjobbkor érkezett, mivel éppen az egyik lakónk állapotromlása miatt szükségessé vált az ágyának cseréje, a fokozott ápolási igények következtében" - áll a Szent Erzsébet Otthon nyilatkozatában.

Köszönjük a nagylelkű felajánlást!
 

Hogyan tudja az Egyház elérni a fiatalokat? – Konferencia Debrecenben az online tér lehetőségeiről

Az online térben rejlő lehetőségekről rendezett műhely-konferenciát a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Forrás Lelki Segítő Központ február 17-én a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban.

A konferencián az egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények képviselői, lelkipásztorok, szociális szakemberek, pszichológusok és fiatalok vettek részt.

Napjainkban egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az online térre a fiatalok hatékonyabb elérése érdekében. Szükséges, hogy az Egyház is közvetítsen üzeneteket, értékeket a társadalom számára ezen a felületen. A műhely-konferencia bemutatta, hogy a marketing eszközei hogyan szolgálhatják az értékalapú üzenetek közvetítését a fiatalok számára. A program során bemutatkoztak az online térben működő egyházi fenntartású szolgáltatások is.

A konferencia résztvevőit Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte. A főpásztor a 2018-ban Rómában megrendezett ifjúságról szóló szinódusra tekintett vissza, amelyen ő maga is részt vett. A szinódus után kiadott Christus vivit (Krisztus él) kezdetű enciklika az ifjúságnak és az ifjúságról szól azok számára, akik a fiatalokkal foglalkoznak. Ferenc pápa ebben az üzenetében arról ír, hogy az üdvösség nem egy felhőben, virtuális térben található, hanem életünk része. Az emberi élet üdvösségtörténet kell hogy legyen, és ebben mindenkinek megvan a saját szerepe, feladata, hivatása.

Palánki Ferenc elmondta: a szinóduson is felvetődött, hogy a hivatáskultúrát kell megerősíteni, hogy minél több fiatal döbbenjen rá arra, hogy ő is meghívott. Nem egy virtuális térben kell élni – ahogy Ferenc pápa fogalmaz: ez nem valami új, felfedezendő alkalmazás, hanem meghívás arra, hogy legyünk részese a szeretet történetének.

Megjelent a Módszertani Futár legfrissebb száma

Kiadványunkkal megszólítjuk a szociális segítségnyújtásban dolgozó kedves Kollégákat. A fizikai távolság ellenére szeretnénk kifejezni lelki és szakmai közelségünket a kiadványban olvasható gondolatokkal és összefoglalókkal.

Az előttünk álló időszakban rendszeresen megjelenő kiadványunkkal bizodalmunk szerint sikerül támogatást nyújtanunk mindennapi munkájukhoz!

Itt találják meg az aktuális és a korábbi számokat is.

Újabb mérföldkő a magyarországi szociális módszertanok életében

A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet szervezésében, a Katolikus Szeretetszolgálat budapesti központjában tartották meg a területi szakmatámogatási rendszerek V. Gesztortalálkozóját. A rendezvényt dr. Tóth Tibor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója nyitotta meg, majd dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. 

A gesztortalálkozók célja a területi módszertani munka strukturálása, az elért eredmények áttekintése és értékelése, továbbá a felmerülő problémák megvitatása. Az idei, sorban az V. találkozón már teljes létszámmal vehettek részt a területi szakmatámogatási konzorciumok gesztorszervezetei és munkacsoport vezetői. 

A jelenlegi módszertani struktúra egyházi módszertanokból és területi módszertanokból épül fel. A területi módszertanok pályázati úton, míg az egyházi módszertanok miniszteri kijelölés útján látják el módszertani feladataikat.

Még az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére hirdetett a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet 2021-ben pályázatot területi szinten kijelölt szakmatámogatási és szakmafejlesztési hálózat kialakítására, 11 területi egységre, amely mind területi, mind szakterületi vonatkozásban lefedi a teljes szociális alap- és szakosított ellátás, továbbá gyermekjóléti alapellátás szolgáltatási spektrumát.

Közösségépítő alkalmak a Szeretetszolgálat központi munkatársai részére

A 2022-es évben a Katolikus Szeretetszoláglat is sikerrel pályázott és nyert Magyarország Kormányának EKCP-KP-1-2022/3-000676 sz. pályázatán. A megvalósult támogatás keretében színes, tartalmas, közösséget és lelket is építő programok szervezésére volt lehetőségünk. 

2022. augusztusban és decemberében valósult meg a tervezett lelki program a Katolikus Szeretetszolgálat munkatársai részére 28-30 fővel. Az első napon, augusztus 29-én Martos Balázs Levente atya tartott lelkinapot Budapesten a székházunkban, majd az Interfood Plusz Kft. jóvoltából közösen ebédeltünk, ami szintén a közösség épülését szolgálta. A második napon, augusztus 30-án Juhos Imre atya tartott lelkigyakorlatot a székházban, ami után szintén az Interfood Plus Kft. szolgáltatott számunkra közös ebédet. A harmadik napon, augusztus 31-én Makkosmáriára zarándokoltunk el a kollégákkal és a családtagjaikkal, ahol Burányi Roland atya tartott szentmisét és köszönte meg a BGAZRT-nek a lehetőséget, hogy létrejöhetett ez a néhány, lelkileg feltöltő nap.

2022. december 16-án a Katolikus Szeretetszolgálat munkatársai megünnepelték a Karácsonyt egy közös ebéddel az Óbudai Trófea Grill étteremben a Cornuto Kft. jóvoltából. A tervezett létszámmal (28 fővel) jelen tudtunk lenni és egy közös élményt tudtunk szerezni, ami a csapatunkat mai napig elkíséri és építi. Vajda Norbert főigazgató köszönő beszédében reményét fejezte ki, hogy a jövőben is lesz lehetőség ilyen és ehhez hasonló programok szervezésére és megvalósulására.

Oldalak