Adomány televíziót vehetett át intézményünk

Adomány televíziót vehetett át intézményünk

Intézményünk április 27-én, kedden délelőtt a Samsung Zrt. felajánlása jóvoltából adományba televíziót vett át, amelyet a zrt. jászfényszarui gyárának munkatársai hoztak el részünkre.Schiller Natália, intézményünk vezetője és munkatársai fogadták a gyár képviseletében érkező Bór László kommunikációs munkatársat és Jáger Imre beszerzőt.

A Samsung Zrt. rendszeresen adományoz televíziókat, jótékony céllal, különböző intézmények részére. Az idei év elején kereste meg intézményünk őket egy levéllel, melynek fő hangsúlya azon volt, hogy az otthonunkban élő ellátottak életét még színesebbé, változatosabbá tudjuk tenni, különös tekintettel a világjárvány miatti bezártság oldása céljából.A foglalkoztatás jelentős része az intézményi munkánknak. Mindhárom gondozási egységünkben nagy hangsúlyt fektetünk erre. Fő szempont, hogy minden ellátott találjon képességeinek megfelelő elfoglaltságot, s erre kiváló lehetőség ezeken az összejöveteleken a részvétel, ahol a kézművességtől kezdve az irodalmi délelőttökig széles a paletta, amiből választaniuk lehet.A foglalkozások sokrétűségét igyekszünk kibővíteni. Időseink szeretik a régi magyar filmeket, fényképeket, szentmiséket. Sokuk számára ez jelenti a szórakozást, a kellemes időtöltést. Ezért gondolkodtunk új televízió-készülékben, amelynek megvásárlása intézményi keretünkből korlátozott, ezért örültünk a Samsung Zrt. jászfényszarui gyárának pozitív visszajelzésén, miszerint felajánlottak részünkre egy 65 colos televízió készüléket.

Az elmúlt évben a járvány ideje alatt mentálisan még nagyobb teher nehezedett mind az ellátottaink, mind a dolgozóinkra. A bezártság nagy hangsúlyt kapott, - ami sajnos még ma is tart - ezért ezekben a napokban sokszor a televízió nézés, a rádióhallgatás jelenti az egyetlen kapcsolatot az ellátottak számára a külvilággal.Jó kezekbe került a televízió, arra törekszünk, hogy lakóink minél előbb használatba tudják venni…