A szociális munka napja intézményeinkben

1997 óta november 12-e világszerte a Szociális munka napja. Ezen a napon kiemelt figyelmet kapnak azok az emberek, akik munkájukkal hozzájárulnak az elesettek, idősek, betegek életének jobbátételében. Magyarországon az állampolgárok közel egyharmada vesz igénybe valamilyen szociális ellátást, ennek része a Katolikus Szeretetszolgálat is, hiszen intézményeink országszerte segítik az embereket. 

2021-ben a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítvány húszezer forintos cafeteria hozzájárulással köszönte meg a dolgozók munkáját, valamint az intézmények is kaptak egy összeget, amelyet az ünneplésre fordíthattak. A közösen elköltött étkezés, a lakók által előadott ünnepi műsor, az ajándékcsomagok és a közös ima mind ugyanazt a célt szolgálták: köszönetet mondani azoknak, akik az életüket mások szolgálatába helyezték. 

Az intézményeink egyéni beszámolóit ezen a linken találják.