A Katolikus Szeretetszolgálat zarándoklata Mátraverebély-Szentkútra

Idén június 24-én, pénteken került sor a Katolikus Szeretetszolgálat közös zarándoklatára Mátraverebély-Szentkútra. A Jézus Szentséges Szíve ünnephez kapcsolódó eseményen a Szeretetszolgálat munkatársai, az intézmények lakói is részt vettek.  

Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója és a vendéglátó ferences atyák várták a zarándokokat, akik az ország egészéből érkeztek. Az ünnepi szentmisét Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be.

Prédikációjában az érsek felhívta a figyelmet arra, hogy a Jézus szíve tiszteletben jelképszerűen összefoglalható Jézus tanítása, amely Isten szeretetéről tesz tanúbizonyságot. Aquinói Szent Tamás gondolata nyomán elmondta: Istennek nem volt szüksége az emberre, az emberi fajra. A teremtés nem más, mint Isten szeretetének a következménye: a szeretet nem akar önző lenni, ki akar lépni önmagából - ez árad ki a teremtett világra és az emberre, aki rászorul Isten irgalmára, jóságára és szeretetetére. 
A szentmise keretében kiszolgáltatták a betegek szentségét is a résztvevőknek, majd közös agapéval, beszélgetéssel zárult a zarándoklat.