„A katolikus egyház szerepvállalása a szociális ellátásban”

„A katolikus egyház szerepvállalása a szociális ellátásban” című konferencián mutatkozott be a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új szociális intézménye, a Forrás Lelki Segítő Központ november 22-én a debreceni Szent József köznevelési intézmény épületében. 

A konferencia fókuszában az új intézmény bemutatkozása, valamint a pszichiátriai betegséggel és szenvedélybetegséggel élők érdekében megvalósuló szakmaközi együttműködések segítése, újradefiniálása, az aktuális feladatok, szakmai dilemmák megbeszélése állt. A konferencián felszólalt dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója is, aki "A katolikus egyház szociális tanítása a gyakorlatban" címmel tartott előadást. 

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a Forrás Lelki Segítők Egyesületével kötött megállapodást követően 2022. 07. 01-én vette át az egyesület fenntartásában működő szociális alap és szakellátások működtetését, és megalapította a Forrás Lelki Segítő Központot.  Az új intézmény vezetője: Nyikos-Fegyveres Andrea, szakmai vezetője: Berényi András.

A konferenciát Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, és dr. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere nyitotta meg.  

Palánki Ferenc megyéspüspök örömét fejezte ki azért, hogy az egyházmegye átvehette a Forrás Lelki Segítő Egyesület szolgálatát. „De hogyan lehet öröm a kereszt átvétele?” – tette fel a kérdést a megyéspüspök, és elmondta, hogy hét éve – amióta vezeti az egyházmegyét –, ismeri az egyesület tevékenységeit és vezetését, amelyről mindig jó véleménnyel volt. Látta az egyesület erőfeszítéseit, és amikor kérték az egyházmegye segítségét, örömmel vállalta át a szervezet működtetését, hiszen mint fogalmazott -: az Egyháznak profilja kell hogy legyen a rászorulók és azon emberek megsegítése, akik bajban vannak, és a látókörünkbe kerülnek.

A Debrecen-nyíregyházi egyházmegye részletes beszámolóját itt és itt olvashatják.

Forrás: dnyem.hu

A HAON is részletesen beszámolt a konferenciáról.