70. éves jubileum ünnep a Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthonában

Béke Királynője szobor
Béke Királynője szobor

A Katolikus Szeretetszolgálat 70. éves jubileumát ünnepelte, a XXIII. János Otthon, 2020. október 15-én.

A hálaadó szentmisét a máriaremetei Kisboldogasszony Kegytemplomban mutatta be, F.t. Esterházy László protonotárius, kanonok plébános. Koncelebráló papok voltak, Ft. Kemenes Gábor, Ft. Erdődi Ferenc és Ft. Burányi Roland atyák. Az ünnep videója a https://youtu.be/SWShFjlU5pk linken érhető el.

Az ünnepi szentmisén köszöntőt mondott Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat Főigazgatója, melyben bemutatta a XXIII. János Otthon történetét, továbbá Őrsi Gergely Budapest Főváros II. kerület Polgármestere, aki köszönetet mondott a Katolikus Szeretetszolgálatnak és a XXIII. János Otthonnak az idősek ellátásáért, itt a II. kerületben.

Tanúságtételt hallhattunk F. t. Erdődi Ferenc atyától, akinek édesanyja kilenc éve a Jerikó Ház lakója. Az ünnepi beszédek között, Molnár Balázs fuvolaművész jóvoltából, komolyzenei művek csendültek fel.

A szentmise szándéka a hála volt, a Katolikus Szeretetszolgálat hetven éves fennállásáért és a XXIII. János Otthonért. A homíliában kanonok plébános úrtól hallhattuk a Fenntartó születésének rövid történelmi összefoglalóját. Az alábbi sorokban visszatekintünk a megalakulás történetére.

A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat 1950. augusztus 30-án született. Ennek előzménye a történelem mélyebb ismertetése nélkül, hogy az államszocializmus 1945. év után az egyházakat ellehetetlenítette. Elkobozta az egyházi birtokokat, feloszlatták az egyházi társadalmi szervezeteket, államosították az egyházi iskolákat, a szerzetesrendeket feloszlatták, éjszaka elhurcolták a szerzeteseket ismeretlen helyekre. A rendelkezést azzal indokolták, hogy a tanítást és a betegápolást az állam átvette, ezért rájuk nincs többé szükség. Több mint hatszáz szerzetesházat elkoboztak, ezek mintegy 12 ezer lakóját úgy lakoltatták ki, hogy nem biztosítottak számukra lakóhelyet, és még azt is megtiltották, hogy új lakhelyükön együtt éljenek. A katolikus egyház élén álló megingathatatlan, semmilyen kompromisszumra nem hajlandó Mindszenty József hercegprímást, 1949. februárjában, koncepciós perben életfogytig tartó fegyházra ítélték. Mindezek után a püspöki kar 1950. augusztus 30-án, aláírta a katolikus egyház állami ellenőrzését biztosító, a működését korlátok között engedélyező megállapodást. Néhány rendház megmaradt, melyek az idős, beteg szerzetesek, papok ellátását végezték, ezek fenntartására jött létre a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat.

Számunkra a fenti embertelen történelmi események leginkább könyvekből ismertek, de azt átélhetjük értékelésük során, hogy Jézus Krisztus Egyháza örök, semmiféle párthatalom nem taposhatja el, mert a Fényt soha nem győzheti le a Sötét, természeténél fogva! Ennek az újjászületésnek egyik gyümölcse a XXIII. János Otthon története is, az alábbiakban rövid összefoglalóját osztjuk meg, melyről beszédében Főigazgató Úr is szólt. 

A XXIII. János Otthon jelenleg 265 fő számára biztosítja az idősek otthona ellátását két helyszínen, Farkasréten, a Dayka Gábor utcai telephelyén és Máriaremetén, a székhelyen és a Szent József utcai telephelyén, ahol 10 fő számára nappali ellátást is végez.

A farkasréti Okos Gizella Ház a szocializmus utolsó éveiben épült, elsőként kapott engedélyt az akkori pártvezetéstől az Egyház, hogy ilyen jellegű feladatot lásson el. Az ingatlant az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye biztosította, az épület költségeit a Szent István Társulat, a beköltöző lakók és a katolikus hívek adományaiból fedezték. Az Otthon 1981. július 28-án nyitotta meg kapuit, melyet Lékai László bíboros, esztergomi érsek adott át ünnepélyes keretek között. Ebben a Házban, 115 fő idős ellátása történik.

A főváros II. kerületében, Máriaremetén az idősek ellátása 1986-ban, 20 férőhellyel indult Regőczi István atya édesanyjának családi házában, mely a mai Názáret Ház, ahol 88 fő súlyos és középsúlyos demenciával élő személy teljes körű ellátása történik. Három éve kezdte meg működését a Befogad – lak, ahol 10 fő demenciával élő számára, a nappali ellátást nyújtjuk.

Az intézmény székhelyén működő Emmausz Ház 1990-ben nyílt meg egy bonni, magyar származású hölgy adományának köszönhetően, majd a Jerikó Ház 2003-ban, a Széchenyi terv keretében épült fel, állami támogatásból. A házat dr. Erdő Péter bíboros áldott meg Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Karitász Elnöke és dr. Veres András akkori püspökkari titkár jelenlétében. A székhelyen 62 fő idős személy ellátását végezzük apartmanokban.

A szentmise záró áldása előtt, Balog Józsefné intézményvezető, tíz fő munkavállalónak adta át a XXIII. János Otthon dísz emlékplakettjét. Az ünnepelt munkatársak, több mint húsz éve szolgálnak az intézményben. Köszöntőjében kiemelte, hogy egyházi intézményben dolgozni több, mint csupán egy munkahelyen lenni. Mi, szolgálatunkkal az Isten Országát építjük, ahogyan keresztény értékrendünkből forrásozó szociális munkát végzünk. Most olyan munkatársakat ünnepelünk, akik hűséges kitartással végzik a szolgálatot több évtizede. Van olyan közöttük, aki az intézmény születésénél is jelen volt. Mindennapjainkban, missziós küldetésünk jelmondatának életre váltásán fáradozunk: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak” Lk. 6,31 Jövőképünkben megfogalmazott cél, hogy intézményünk - a keresztény normákból fakadó szociális munka eszközeivel dolgozva - egy olyan intézmény legyen, ahol minden ember megpihenhet és felüdülést lelhet. „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, én felüdítelek titeket.” Mt 11,28

Dísz emlékplakettet kapott munkavállalóink:

  • Benedek Éva, ápoló                                     25 év szolgálati idő
  • Bíróné Engel Márta, konyhavezető              21 év szolgálati idő
  • Fejér Katalin, ápoló                                      31 év szolgálati idő
  • Joó Lászlóné ápoló                                      32 év szolgálati idő
  • Körmendy József műszaki munkatárs         39 év szolgálati idő
  • Lakatos Veronika ápoló                                38 év szolgálati idő
  • Nagy Gábor műszaki munkatárs                  22 év szolgálati idő
  • Peyerné Burján Mária vezetőápoló              26 év szolgálati idő
  • Vári László műszaki csoportvezető              29 év szolgálati idő
  • Veres József műszaki munkatárs                 29 év szolgálati idő

Ünnepünk az Emmausz és Jerikó Házak kertjében folytatódott, ahol F.t. Kemenes Gábor atya megszentelte a 70. éves jubileumra, hálából felállított medjugorjei Mária szobor másolatát, a Béke Királynője szobrot, melyet Papp Csaba, miskolci vállalkozó készített.

Néhány munkatárs, lakó, akik között pap is van, együtt gondolkodtunk, hogyan fejezhetnénk ki hálánkat a jubileum alkalmából. Néhány éve a Fenntartónk jóvoltából közös zarándoklaton vettünk részt Medjugorjéban, ahonnét lélekben megújulva tértünk haza. F.t. Kemenes Gábor atya hosszú évek óta szolgál itt az intézményünkben. Róla mindannyian tudjuk, hogy a medjugorjei Mária lelkület úttörője hazánkban. Sokan köszönhetjük neki, hogy megismertük Medjugorjét, a világ gyóntatószékét, ahogyan nevezik. Ez a máriás lelkület többünk életét irányítja, így született az a kezdeményezés, hogy a szobor másolatát állítsuk fel kertünkben, hirdetve az épület előtt elhaladó minden embernek, a Béke Királynőjének üzenetét.

A szobor előtti szalag átvágását fenntartónk Főigazgatói, Dr. Vajda Norbert, Kinde Kálmán és a II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely végezték.

A járványügyi helyzet miatt sajnos lakóink számára külön ünnepet kellett szervezni délután, melyet F.t. Burányi Roland intézményi lelkész és F.t. Herpy György atya lakónk imái, gondolatai tettek értékessé. Dr. Csabai István lakónktól hallhattuk Sík Sándor, Bölcsességnek című versét és dolgozóink az Üdvözlégy Mária eléneklésével emelték az ünnep fényét, majd agapéval folytattuk ünnepünket. Pályázatot hirdettünk meg lakóink között a jubileum alkalmából, melynek témája, Mit jelent számomra itt, a XXIII. János Otthonban élni?” Első helyezett Spisz Istvánné, a Názáret Ház lakója lett, akit emlékplakettel ajándékoztunk meg. Kettő második helyezett, Dr. Domonkos Attiláné és Pócs Tiborné a Jerikó Ház lakói, akik az intézmény életéről összeállított fali naptárat vehettek át.

Hála és köszönet van szívünkben a gyönyörű ünnepért! Köszönjük azoknak a vendégeknek, akik jelenlétükkel megtisztelték megemlékezésünket a szigorú járványügyi intézkedések betartása mellett! Köszönjük, azoknak a lakóknak, hozzátartozóknak, akik pénzbeli adományukkal lehetővé tették a szobor elkészítését! 

Őszinte hála minden munkatársnak, akik fáradhatatlan munkájukkal szolgálják Egyházunkat, itt a XXIII. János Otthonban! Kívánom mindannyiuk számára az „evangéliumi százszorost!”

Az ünnep hírüladásának befejezéseként, a Béke Királynőjéhez szóló imát osztom meg, mely nagyon aktuális napjainkban.

- Balog Józsefné, intézményvezető –

IMA

Égi Édesanyánk, Mária, Béke Királynője, a történelem folyamán oly sokszor eljöttél hozzánk, hogy az imádságban és a szeretetben való egységre buzdíts bennünket, gyermekeidet. Ellenséged, az ördög megkísérli megosztottá tenni, elmagányosítani gyermekeidet, viszályt szítani közöttük. Ő a hazugság atyja és gyilkos, ezért szeretné felforgatni az emberek közötti testvéri közösséget, minden lehetséges eszközt bevetve, kihasználva az új korona vírustól való félelmet is. Kérlek Téged, terítsd fölénk palástodat. Állítsd meg a vírus tovább terjedését, segítsd a megfertőzötteket és minden egészségügyi dolgozót, akik a betegekért küzdenek. Add, hogy a Te közbejárásodra, a Te vezetéseddel tudjunk növekedni a keresztény élet, de különösen is az imádság területén, a másokért vállalt lemondásban és a kölcsönös szeretetben. Adj erőt, hogy tökéletes szereteted igaz tanúi legyünk az egyházban, és egységben a megosztottság és az elkülönülés minden terve ellenére is. Taníts meg bennünket szeretni Jézust, aki élő módon van jelen az Eukarisztiában és nem szűnik meg várni bennünket, csodálatos és alázatos módon ajándékozva önmagát nekünk, hogy az Ő példája szerint mi is szeressünk minden embert.

Köszönjük neked, Édesanyánk, Mária. Míg fölöttünk virrasztasz, formáld át szívünket, hogy mindig kellő tisztelettel tudjunk vendégül látni téged, és tanúságot tenni a Te közelségedről és jelenlétedről, amely a gyógyulás kegyelmét hozza számunkra. Ámen.

(forrás: http://medjugorje-bekekiralynoje.hu/hu/irasok/veletek-vagyok-hogy-az-udv...)