|
Ipolytölgyesen 1986-ban indult meg a 'Szent Erzsébet
Otthon' értelmi fogyatékos gyermekek számára, először 80 (később
120) személlyel. Ugyanebben az évben jutott fedél a hallássérült
hívek feje fölé a Bp. Tömő utcai lelkészség melletti épületrészben.
1987-ben a székesfehérvári egyházmegye lelki centrumát, Iszkaszentgyörgy
plébániáját rendezte be Szeretetszolgálatunk és vállalta két alkalmazottjának
havi díjazását.
Ugyancsak 1987-ben lett kész Verőce új, modern épülete az idős nővérek
otthonaként. Ekkor kezdtünk bele a győrújbaráti szeretetotthon megépítésébe
is. 1988-ban az Alkoholistákat Mentő Szolgálat működését tette lehetővé
Szeretetszolgálatunk.
Több új lehetőség nyílt 1989-ben a sokasodó karitatív
igényekkel való foglalkozásra. Ezek mindegyike
csak Szeretetszolgálatunk égisze alatt kezdhette meg tevékenységét,
nem egyszer anyagi támogatásunkkal. Így alakult meg a Betánia segítőszolgálat,
mely az idők folyamán sokágú szociális feladatok teljesítésére vállalkozott.
Ugyanígy elsőnek kezdte meg működését katolikus egyházunkban Szeretetszolgálatunk
fenntartásában a Caritas Telefonos Lelkisegélyszolgálat.
Dr. Szakos Gyula püspök-főigazgató és Virányi Ottó kanonok, igazgató
támogatása nélkül nem kezdhette volna újra legálisan működését a
Máltai Szeretetszolgálat ebben az évben - mondotta két évvel később
december 26-án az MTV adásában
Csilla von Boeselager.
Az egymástól "szétválasztott" állam és egyház
1990-ben ismét közös szervezet kialakításába fogott, nem minden
megrökönyödés nélkül.
A HÍD Családsegítő szolgálat egyelőre a Budapesti. XIII. kerület
területén vállalkozott erre a sokrétű feladatra az akkori kerületi
Tanáccsal való együttműködés jegyében.
Szeretetszolgálatunk az 1991. évében visszakérte
és megkapta valmennyi állami fenntartású, egyházi jellegű otthonának
felügyeletét és üzemeltetési jogát. Ennek az évnek krónikája külön
fejezetet érdemel.
A Szent Margit Értelmi Fogyatékos Fiatalok Napközi
otthonos Foglalkoztatója 1993-ban kezdte meg munkáját. 1994-ben
az ajándékba kapott csatkai otthonban sikerült megkezdeni a hallássérült
gyermekek és szüleik nyaraltatását. Végül, de nem utolsósorban:
1995-ben Soroksár új szeretetotthona megkezdte 30 idős hívő gondozását.
"...Az élet legnagyobb értékeit sugározza
felénk
az evangélium: jóságot, szelídséget, az irgalmas
és segítő szeretetet. Gondoskodni másokról - betegekről, elhagyottakról,
öregekről és szenvedőkről - ez teszi az egyházat Anyaszentegyházzá!..."(XXlll.
János pápa)
|