Életünk 1980-2000 között

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az
egyház szociális otthonainak felügyeletével 1980-ban
dr. Szakos Gyula székesfehérvári püspököt bízta meg, Lékai László bíboros, prímás érsek pedig,
mint a Konferencia elnöke Virányi Ottó piaristát nevezte ki a Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójává a nyugalomba vonult Szörényi Gábor jezsuita utódául. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált,
hogy az állam nem tudja nélkülözni a szociális problémák megoldásában az egyházak szeretetszolgálatát. Így pl. 1977-ben felépülhetett Farkasrét új temploma; 1981-ben pedig mellette épült fel a 'XXIII. János pápa' Esztergom Főegyházmegyei Szeretetotthon mintegy
120 férőhellyel.

Sokáig szeretetszolgálatunk volt az egyetlen katolikus szervezet, melynek keretében - és csakis
itt - az állam folyamatosan hozzájárult az új intézmények létesítéséhez. Persze csak szerény
utánzatai voltak az 1945. előtti virágzó egyházi intézményrendszernek. Az "Ahogy lehet" - jelige értelmében megindult az építkezés ezen a téren is.

Szeretetszolgálatunk keretei között 1980-ban kezdett nyilvánosan is működni (az 1970-ben illegálisan, 1976-tól hallgatólagosan újra indult) siketpasztoráció. 1982-ben megnyílhatott a Bp.-Batthyány téri Szent Anna temploma kis helyiségeiben a Vak Gyermekek Szent Anna Otthona, 17 gondozottal. Egy évvel később, 1983-ban a Bp. Ulászló utcai Szentlélek Lelkészség melletti szobákban alakult meg kiren-deltségünk, mely a családokban ápolt fogyatékos gyermekek és szüleik lelki gondozását vállalta (hitoktatás, nyaraltatás, foglalkozások).

A Jézustársaság idős szerzetesei számára
1983-ban nyugdíjas otthont szeretett volna létrehozni a Bp. -i Radvány utca egyik épületében. Ehhez az Állami Egyházügyi Hivatal úgy járult hozzá, hogy mint a székesfehérvári Országos Papi Otthon "kihelyezett részlege" kezdhesse meg működését. 1984-ben hoztuk létre Pécsett a 'Szent Margit Szeretetszolgálat Képző'-t (katolikus diakónia), mely két éven át próbált utánpótlásként szociális otthonaink számára hívő lelkülettel bíró gondozókat képezni. Ugyanebben
az évben nyílt meg Tiszaalpáron a világi hívek számára otthonunk, először nyaralást, később bentlakást is biztosítva.

1 2 3 4 5 6