Az első harminc év

1950-1980 A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat 1950. augusztus 29-én született. Ekkor írták alá az állam és az egyház közötti megállapodást és itt döntöttek arról, hogy a felmerülő problémák és vitás kérdések rendezésére egy magas szintű Paritásos Bizottságot hoznak létre, két albizottsággal. A magas szintű egyházi bizottság tagja volt Grősz József kalocsai érsek, dr. Czapik Gyula egri érsek és dr. Hamvas Endre Csanádi püspök, esztergomi apostoli kormányzó; az állam részéről pedig Bognár József belkereskedelmi miniszter, Olt Károly pénzügyminiszter és Jóború Magda közoktatásügyi államtitkár. A két albizottság:
a pénzügyi és szociális albizottság volt.

A szociális albizottság tagja volt állami részről Veres József, Simon Lajos és Cséki Sándor államtitkár. Egyházi részről Hagyó-Kovács Gyula ciszterci kormányzó (később Szörényi Gábor jezsuita),
Nagy Vencel bencés főszámvevő (később Szűcs Imre piarista) és Szabó Erna szatmári irgalmas nővér. Ennek a szociális albizottságnak elsősorban az volt a feladata, hogy a Paritásos Bizottság szociális határozatainak és döntéseinek végrehajtását, gyakorlati megvalósítását elősegítse. Munkájának legnagyobb részét az idős, beteg, rokkant, valamint a keresőképtelen szerzetesek ügyeinek elrendezése képezte.

Az egyházi iskolák államosításáról szóló döntés (1948. évi XXIII. tc.) idején 753 közösségben
10 432 szerzetes működött különböző beosztásban. 223 férfi rendházban 2 269 férfi élt, és 530 női rendházban 8163 kedvesnővér. Nem sokkal később, 1950. szeptember 7-én jelent meg az un. abolíciós rendelet (1950. évi 34. sz. törvényerejű rendelet):
"... 1.§ A Magyar Népköztársaság területén
a szerzetesrendek működési engedélye ennek a törvényerejű rendeletnek hatálybalépésével megszűnik. Nem vonatkozik ez a rendelkezés a katolikus egyházi iskolákban a tanítás ellátására szükséges megfelelő számú férfi és női tanítórend működési engedélyére...".
A rendházak elhagyására kényszerített férfiszerzetesek közül 361, a női szerzetesnővérek közül 1786 volt idős és beteg.

A tárgyalások eredményeképpen az állam az elvett több, mint 600 épületből először 5 rendházat jelölt ki 440 személy részére és az odaérkező idős, beteg szerzetesek ellátását vállalta. A szociális albizottság sok szerzetest segített munkavállalásukban (kórházak, iskolák, gyárak), ill. önálló
munkaalkalmat teremtett számukra.

Így alakult meg a 'Szolidaritás' házipari termelőszövetkezet, valamint az ostya- és templomellátó bizottság egyházmegyei szinten
1953-ban. Tehát 1950-ben megalakult Bakonybél, Csókvár, Gyón, Jászberény állami fenntartású szociális otthona a szerzetesnővérek számára, Jánoshida volt premontrei rendháza pedig a férfiszerzetesek részére. (1952-től a férfiszerzetesek Pannonhalmán nyertek elhelyezést, mert Jánoshida szűknek bizonyult).

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
1951. június 5-én létrehozta a Római Katolikus Egyházi Kegydíjasok és Betegek Szeretetszolgálatát (EKBESZ). Ez jelenleg mint a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat működik. Új feladatként vállalta, hogy az otthonokon kívül élő idős és beteg szerzetesek számára megélhetési alapot keressen. Sokak számára kért és kapott az államtól kegydíjat. Idők folyamán elérte, hogy a nyugdíj összegének megállapításakor a szerzetesi éveket is beszámították. Később az idős szerzetesek nyugdíjazási kérelmeit a Szeretetszolgálat igazolása alapján a Budapesti Érseki Helytartóság terjesztette fel.

A kassai püspökség egykor nyaraló-kastélyában, Hejcén 1952-ben nyílt meg 50 szerzetesnővér számára a hetedik szociális otthon. Fentiekhez csatlakozott 1959-ben a piliscsabai, 25 nővér otthonaként.

Mivel a jelentkezők nem fogytak, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) hozzájárult az un. egyházi fenn-tartású otthonok létesítéséhez. Így alakult meg
1953-ban pécsi, 1954-ben a püspökszentlászlói
és 1955-ben a verőcemarosi (Migazzi-kastély) szociális otthon.