|
Az intézmény rövid ismertetése
1950 előtt a Jézus Isteni Szívéről Nevezett
Karmelita Nővérek rendháza volt, ahol a nővérek árvaházat, óvodát
és napközit működtettek. A földszintes, pavilonos és emeletes
épületegyüttes 3,5 hektár hatalmas területen szép nagy
belső kerttel és udvarral igazi otthont ad a mintegy
165 lakónak. Az otthon 2001-től Katolikus
Szociális Módszertani Intézetként is működik.
3-4 ágyas szobákban.
Ápolás
Az otthon
Alzheimer kórban illetve
szellemi leépülésben szenvedő időskorúak speciális ellátására is
felkészült. Az Alzheimer kór ( egyre
nagyobb méretekben terjed hazánkban is és egyre nagyobb az igény
speciális otthonokra, különösen a betegség végső stádiumában
szenvedők részére. Az otthonban biztonságos körülményeket
teremtünk a ránkbízottaknak. Újdonság, hogy
télikert
halakkal,
madarakkal, gyönyörű növényekkel szép és nyugalmat árasztó
környezetet biztosít lakóinknak. A biztonságos sétakertünket a
nemzetközi gyakorlatnak megfelelően alakítottuk ki.
Szentmise
Az otthon kápolnájában hetente van szentmise. Mivel nemcsak katolikusok,
de más vallásúak számára is nyitott az otthon, evangélikus és
református istentiszteletet is tartunk.
Az intézmény megközelíthetősége
Az 5-ös főúton, Budapesttől 45 km-re Kecskemét felé fekszik Dabas-Gyón. A
főútról a 45-ös kilométerkőnél jobbra kanyarodva (Vasút utca)
érjük el a községet. Az otthon jobbra, egy kis mellékutca (Zárda
köz) végében található. Vonattal Budapesten a Nyugati
pályaudvarról induló Lajosmizse-Kecskemét vonalon közelíthető meg
(Gyón megállóból).
Autóbusszal pedig Budapestről, a Népliget buszpályaudvarról induló
járatokkal juthatunk el Dabas-Gyónra (Gyón régi piactér megálló).
Mindkét megállótól kb. 1 km-re van az otthon.
Látogatási idő
Az intézmény 8-18 óra között (illetve
egyeztetést követően igény szerint) látogatható, a hozzátartozók
számára.
Érdeklődők
fogadása:
Telefonon történt előzetes időpont egyeztetést követően
lehetséges.
Ügyfélfogadási idő az érdeklődők számára kizárólag az
időpont egyeztetést követően: kedd, szerda, csütörtöki napokon a
délelőtti órákban.
Időpont egyeztetés a 29/367299-es telefonszámon,
munkanapokon 8-15 óráig.
|